Sajtgolyó lencsével 30 perc alatt

2018.10.17 09:56

Sajtgolyó

Hozzávalók:

  • 35 dkg reszelt sajt
  • 2 tojás
  • 3 evőkanál liszt
  • só, bors ízlés szerint
  • 1-2 gerezd reszelt  fokhagyma
  • zsemlemorzsa

 

Elkészítés:

Összedolgozzuk a sajtot, a tojást , a lisztet, a sót, borsot és a fokhagymát, majd vizes kézzel gombócokat formálunk belőle, és zsemlemorzsába forgatjuk őket .

Forró olajban kisütjük a golyócskákat.

 

Lencseköret

Hozzávalók:

  • 1 doboz lencse konzerv (nettó tömege 240 g)
  • 1 kis fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2-3 evőkanál olaj
  • 2 dl víz
  • 1 kiskanál vegeta
  • bors

 

Elkészítés:

A vöröshagymát felkockázzuk és a fokhagymát is felvágjuk apró darabokra, majd az olajban megpároljuk őket, ha kész, hozzátesszük a lecsepegtetett lencsét, és 5-10 percig kevergetve pároljuk a hagymákkal együtt.

Mikróban felmelegítünk 2 dl vizet, majd feloldjuk benne a vegetát , és a lencsét ezzel öntjük fel. Borsozzuk, majd addig pároljuk, míg a víz elfő, ez kb. 15 perc.

Vissza

Elérhetőség

eletmodesminden

© 2017 Életmód és Minden -- Minden jog fenntartva

Powered by Webnode